Zorzi da Castelfranco, vagy ahogyan a velencei patriciusok nevezték és hallgatták áhitattal szavait palotáikban és villáikban, Giorgione, igen kevés festmény alkotója, melyek mindegyike a velencei festészetet forradalmi módon megújító elégikus és titokzatos - az 1400-as évek végén, 1500-as évek elején készült – mestermű.
AHotel Giorgione a mester néhány műve hiteles másolatának ritka gyüjteményével rendelkezik, mely a szálloda termeiben van kiállítva, míg a Gallerie dell'Accademia őrzi az eredeti képeket, melyek címe a Vihar, az Öregasszony, a Szent Beszéd: javasoljuk a Hotel Girogione-ben való tartózkodás során a gyüjtemény megtekintését, hogy értékelhető legyen a szálloda ragaszkodása Velencéhez, a város kultúrájához, művészetéhez és történelméhez.
Azt a vendégszeretetet, mellyel a Hotel Giorgione várja vendégeit, a szálloda tulajdonos család alakította ki teljes meggyőződéssel.
A szálloda minden helysége, a biztosított szolgáltatások és kényelem célja az, hogy a tulajdonosok megosszák vendgeikkel azt az örömöt, melyet egy velencei nemesi történelmi szálláshelyen töltött napok nyujthatnak,ahol minden egyes részletre igen nagy hangsúlyt fektetnek, és ahol a vendégek úgy érezhetik magukat mint saját házukban.
A velencei stílusú tökeletes berendezési tárgyak, melyeket antik bútorok és kiegészítők gazdagítanak, az értékes szövetek és muránói üvegből készült csodálatos csillárok határozzák meg a szalonok, a reggeliző terem és a Hotel Giorgione összes helyiségének eleganciáját.
A nagy szőkőkűttal ékesített tipikus velencei udvar fogadja a reggelizni érkező vendégeket, és biztosít hangulatos környezetet kellemes esték eltöltéséhez gyertyafény mellett.
A tartomány tipikus konyháját és borait kipróbálni kívánó vendégek számára a szállodához tartozó "Osteria Giorgione" éttermet-borpincét ajánljuk, ahol a schef a hagyományos velencei konyha speciális fogásaival nyujt élvezetet.
A Hotel Giorgione által nyujtott szolgáltatások megegyeznek a nemzetközi szintű velencei 4 csillagos szállodák által biztosítottakkal: a tisztitó szolgáltatástól kezdve az internet point-ig, a 24 órás recepció szolgálatig, az ingyenesen kínált teáig (nyáron hideg, télen meleg) mely aprósüteménnyel kerül felszolgálásra, a biliárdig, stb.
A vendégeket fogadó mukatársunk mindig kész tanácsokat adni hagyományos és a hagyományotól eltérérő városnéző útvonalakhoz.
A Hotel Giorgione Velence egyik történelmi szálláshelye melyet tulajdonosai olyan gonddal kezelnek és gondoznak mint saját házukat. A négy csillagos szállodák között a Velencei Casino közelében az egyik leginkább elismert, amiért megőrizte a régi velencei szálláshelyek, jellegzetességeit, nagy szalonjai és csodálatos belső kertje van (rendkívüli adottsága egy velencei szállodána), melyek a béke kellemes szigetei, lehetővé teszik a szabad idő teljes nyugalomban való eltöltését.
A'Hotel Giorgione mindig arra törekedett, hogy egy történelmi velencei szálláshelyen, egy ”velencei történelmi palotában” eltöltött napok álmával ajándékozza meg vendégeit.

A'Hotel Giorgione az 1800-as évek elején nyílt meg, amikor még Hostaria volt a neve, és amikor a család, mely a mai napig a szálloda tulajdonosa, elhatározta...->

Mindig aktualizált, információkban, ajánlatokban és érdekességekben gazdag, tökéletes utikönyv a Velencében és környékén eltöltendő napokra való felkészüléshez, és az út során való használathoz...->
